Javasolt útvonal
Első nap: Elutazás Budapestről Lisszabonba. Autó felvétele a repülőtéren. Szállás elfoglalása.
Második nap: Elutazás Évorába, a portugál építészeti emlékek kincstárába. Az UNESCO Világörökségéhez tartozó óváros már a rómaiak alatt is lakott volt, majd a 15. században érte el aranykorát. A történelmi városrész szűk utcái, azulejóval díszített falai, a koronaszerű tornyok, az erődszerű katedrális, a festőien szép templomok tették világhírűvé. A városnézés után továbbindulunk északra, Castelo de Vide fehér falvába, ahol az éjszakát töltjük. (kb. 165km)
Harmadik nap: Reggeli után tovább indulunk, különleges hangulatú tájon, dombtetőkön magasló erődök és várak között vezet ma utunk. Feltétlenül nézzük meg Marvao híres fallal körbevett középkori városát a 13. századi várral, majd érdemes sétálni Castelo Branco kanyargó sikátoraiban és megcsodálni az 1596-ban épített Püspöki palotát. Érdemes rövid kitérőt tenni Covilha városkába is, amely a vidék legfontosabb téli üdülőhelye. A Penhas da Saúde hegység 1500 méteres magasságai után késő délután Viseuba, Beira Alta tartomány fővárosába érünk. A várost Kr. e. 2. században a rómaiak alapították, és tele van pompás barokk templomokkal, kápolnákkal, palotákkal és szökőkutakkal. Szállás Viseuban. (kb. 144km)
Negyedik nap: Délelőtt nézzük meg Viseu látnivalóit: gránit katedrális, 16-17. századi lakóházak, Vasco Fernandes festményei a Városi Múzeumban, Dão tartomány híres borai. Viseut magunk mögött hagyva az északi országrész fővárosa, Porto felé vesszük az irányt, ahol a következő két éjszakát töltjük. (kb. 80km)
Ötödik nap: Egész napos program Porto városában. Sétáljunk az UNESCO által védett kikötői negyedben, másszuk meg Portugália legmagasabb tornyát, a 76 méter magas Clérigost, vagy kóstoljuk meg a finom portói borokat és helyi lágy sajtkülönlegességeket.
Hatodik nap: Portóból reggeli után Coimbra egyetemi városába indulunk. Feltétlenül látogassunk el az egyetem falai közé, nézzük meg a 300 000 kötetes könyvtárat. Délután álljunk meg a fátimai szentélynél, a Szűzanya megjelenéséről híres zarándokhelynél. Estére érünk vissza Lisszabonba. (kb. 275 km)
Hetedik nap: Az utolsó előtti napon megcsodálhatjuk a portugál főváros nevezetességeit (a középkori Szent György-vár, Szent Jakab-katedrális, Palota tér, Alfama negyed, Baixa negyed, Belém torony, Felfedezők Emlékműve, Jeromosok kolostora, Nemzetek Parkja és a tengeri akvárium).
Nyolcadik nap: Menetrendtől függően elutazás a repülőtérre, autó leadása, majd hazautazás Budapestre.